Ma, jó nap volt mert elmaradt 6 óránkból 5. És még élveztem is az utolsó kettőn lévő helyettesítést a pszichológusokkal. De, amikor mentem arany janira elé... (pedig még egy lány és leszólított, hogy nagyon tetszik neki a kistáskám, amit átalakítottam:$) annyira vidám voltam, és nem volt ott, mert küldött sms-t, hogy hangszer boltba kell mennie. Jóó, megértem, majd utána találkozunk. Így is volt, de addigra elment a kedvem. Úgy volt, hogy elkísér oltásra. Annyira hülyeségnek tűnik, de nekem számított volna. Talán. Nem tudom. Kórházban is örültem volna még anno neki... De legalább írt sömöst. És megértem, hogy akkor voltak vizsgái... teljesen megértem. Vagy nem. De megkell szoknom. Csak én vagyok olyan, hogy ha találkozunk, akkor én nem szervezek semmit, hogy ne kelljen elmennem, és már mindenki tudja, hogy akkor nem vagyok szabad. Én várok. De tényleg. Csak ne várja, hogy mosolyogjak.
Megnéztem megint a halott menyasszonyt. Úúúgy szeretem. Szeretem azt a világot, amit kialakít. Szívesen élnék ott.
Mára ennyi futja tőlem. Zombéjt.
